Válaszolt az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal.
Válaszolt az Index megkeresésére a Gazdasági Versenyhivatal.
Merénylet a szlovák kormányfő ellen – az Index percről percre hírösszefoglalója.
Szerda este a Rába-parton találták meg a holttestét.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Megérkezett Szabadkára a nagybányai festők műveinek csodás kiállítása.
Megnéztük, mit tud a Honor 200 Lite.
Hiába a BL-döntő, Mats Hummels sem vesz részt a tornán.
A gyűjtő tízperces licitharc után vehette birtokba a műalkotást.
A termék árát blokk nélkül is visszatérítik.
Könnyed fogások a mesés török konyhából a belváros egyik titkos kertjében – megnéztük a The Garden Cafét.
Valóban vannak sajátos dolgaink, de ettől máris furák vagyunk? Önnek milyen "magyaros" szokásai vannak? Cikkünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi jellemző inkább ránk, mi fejezi ki jobban a kulturális, nyelvi vagy történelmi összetartozásunkat.
Támogatott tartalomRobert Ficót több lövés is érte szerda délután.
Egy kormányülés után dördültek el lövések.
Szlovákiában mindenkit nyugalomra intenek és azt kérik, hogy fejezzék be a gyűlölködést.
A belügyminiszter bejelentette, hogy megerősítik a parlament mellett a képviselők és a sajtómunkások védelmét is.
Több oka is lehetett a támadásra az elkövetőnek.
Az életéért küzd a szlovák miniszterelnök.
Több vármegyére is kiadták a veszélyjelzést.
Egy 11 éves kisfiú ellen követett el bűncselekményt.
A helyszín Kárpátalja, szereplője egy magyar család.
A kisfiút és a bántalmazókat sem hallgatták még ki.
A Momentum elnöke reagált a Robert Fico elleni merényletre.
Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást.
A smink mégis elkenődik.
Az új márkákat a Duna Autó hozza el Magyarországra.
Költségvetési csalást gyanít.
Jobbnál jobb eseményekkel vár Budapest.
Elnézést kért a miniszter.
Nem kell ide sem por, sem pirula, de a csokoládé és a pizza is szükségtelen.
Vezetésével 4 milliárd euró ment már a háborúban álló országnak.
Új nevek vannak az ország leggazdagabb embereinek listáján.
Nagyban pörög a kampány, Vitézy Dávid után ismét Karácsony Gergely főpolgármester(jelölt) az Égéstér vendége.
A sóbányába április 18. óta jut be a Korond-patak vize.
Három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Nyolcvanéves lenne a legendás tréner, akivel 40 éve ifi-Eb-t nyert a válogatott.
A csoportkör felénél magasabb a meccsenkénti gólátlag, mint az eddig csúcsot jelentő, 2019-es eseményen.
Nem mindennapi lehetőséget kapott a 17 éves futballista.
Hosszú évek óta vártunk arra, hogy a Deák téri villamos- és buszmegállók mögött húzódó területet visszakapják a városlakók. Korábban sivár parkoló állt itt.
5 olyan helyet gyűjtöttünk össze, ahol kívülről szinte alig látszik, hogy egy rejtett, apró kerthelyiséggel is rendelkeznek.
Heti programajánlónk következik.
A leginkább miniszobrairól ismert művész most egy újabb izgalmas projektre készül.
Miben más egy kuvasz, mint a többi pásztorkutya?
Azt szinte mindenki tudja, hogy a cicák nem képesek megemészteni a tehéntejet. De mi a helyzet például a mandulaitallal?
Egy elég sötét disztópiát festünk le szakértők segítségével.
El kell viselnie mindent egy közszereplőnek?
Hogyan gondolkozik az eutanáziáról a mesterséges intelligencia?
Hogyan lehet kihozni egy utazást fillérekből?
Az ismertségét arra használjuk, ami előrébb viszi a világunkat.
Mégis másoknak segít és családot alapított.
Minden egy helyen, csak egy kicsit másként.
A magyar nyelvnek különösen fekszik ez a műfaj.
A két különböző nem sofőrjeit vizsgáló statisztikák alapján állítják ezt.
Három elektromos modellel terveznek, az egyik már jövőre megjelenik.
Nagyban pörög a kampány, Vitézy Dávid után ismét Karácsony Gergely főpolgármester(jelölt) az Égéstér vendége.
Lelkesen vásárolják a luxusautókat, közben az átlagos járgányok értékesítése stagnál.
Dél-Korea történelmének egyik legcifrább eseménye a vasmarkú diktátor ellen elkövetett merénylet, illetve annak következményei.
A Wainlux a lézergravírozást minden földi halandó számára elérhetővé tette.
Megoszlik a vélemény arról, hogy hasznosak vagy károsak-e a hangyák, de otthon nem szeretjük őket. Néhány ötletet hoztunk az elűzésükhöz.
Nem mindegy, milyen kutunk van, főleg a mostanában előforduló hosszú, forró és száraz periódusokban.
A mobilunk is segíthet beazonosítani a minket körülvevő élővilágot.
Talán ez a tavasz egyik legmenőbb zöldsége!
Gyakorlatilag ők honosították meg a chiliszószokat Magyarországon. Hogyan lehet egy ilyen vállalkozás fenntartható?
A 111. Magyar Kupa fináléjában a Paks hosszabbítás után, sokáig emberhátrányban játszva 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost.
Egy hónap múlva megkezdődik az Európa-bajnokság. Kedden Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott keretét.
Az RB Salzburg a hivatalos oldalán közölte, hogy az idény végén a Liverpool másodedzője, Pepijn Lijnders lesz az új vezetőedző.
Korábban már járt az U18-as válogatott edzőtáborában Balatoni Maximilian, és szeretne egyszer magyar válogatott lenni.
Az átigazolási hírekben járatos Fabrizio Romano az X-en közzétett bejegyzésében Gulácsi Péter helyzetével foglalkozott.
Marco Rossi nem szereti az alibiző játékosokat, és nagyon örül, hogy szinte mindenkire számíthat a legjobb játékosok közül az Eb-n.
Az edzőjelölt jól ismeri a mezőkövesdi együttest. A hírek szerint a csapatnál komoly fizetéscsökkentések jöhetnek.
Veszprémben új időszámítás fog kezdődni a következő idényben. Pető Tamás a váltás ellenére maradhat a bakonyi klubnál.